Ezredéves álarcok
és világi játszmák
útvesztője között,
bár a Lélek a Fényt kereste,
magára mégis sötét gúnyákat öltött.
Hordta is rongyait
ezer éveken keresztül,
bár legbelül tudta jól,
hogy ezáltal előrébb
Lelke bizony nem kerül.
Eljött hát Életében
az a szent pillanat,
amikor ráeszmélt arra,
hogy ez a belső harc
önmagával parttalan.
S miként a Szív útnak indul,
a Test is gyógyulásnak ered,
hisz tudja jól,
hogy ez tovább
így már többé nem mehet.
S mi egykoron Egy volt,
az többé külön-külön
már nem létezhet.
A Teremtő színe előtt
most újra Eggyé éledhet.