Írásaim

Szeresd azt, akitől az Életet kaptad…

Szeretnék elmesélni Neked egy történetet…

Valamikor 2020 őszén egy Pilisben tett kirándulás során apró természeti kincsekkel tértem haza, melyek között lapult két gyönyörűséges makk is. Ezek sokáig a könyvespolcomat díszítették, ám a tavasz közeledtével a két apróság addig áthatolhatatlannak tűnő termésfala egyszer csak elkezdett megnyílni és apró kis hajtások jelentek meg rajtuk. Ekkor valamilyen belső indíttatás hatására ledugtam őket az előszobában áttelelő muskátlik mellé a földbe, gondolván: “Ha élni akartok, akkor tessék, tőlem megkapjátok rá a lehetőséget!”

Ők pedig bizony élni kívántak, nem is akárhogy, így tavaszra már volt két drága kis tölgymagoncom. Miután gyorsan kinőtték a balkonládát, helyet kerestem nekik a kertben, s végre megízlelték, milyen a valódi szabadság, ahol nem kell a helyszűke miatt feszengeni.

Közben úgy hozta az élet, hogy ősszel költöznöm kellett, s elhagytam a rezidenciát, de nem volt szívem otthagyni a két kicsi tölgyfácskát. Jöttek hát velem, először csak cserépbe, bár lelkesen kerestem, hol lelhetnének végleges nyughelyre. Lévén, hogy albérletből albérletbe költöztem, nem találtam méltó helyet két tölgy-gyermekemnek. Látszólag senkinek sem kellettek, s már kezdtem lemondani arról, hogy megtaláljam nekik a tökéletes földet. Jött egy újabb tél, s ők békésen átaludták a zord évszakot, s a tavasz közeledtével sokáig azt hittem, fel is adták végleg a harcot. Ám aztán egyszer csak leveleket hozott mindkét tölgymagonc, s úgy megörültem neki, hogy döntöttem. Ha törik, ha szakad, új otthonra lelnek, s hamar meg is lett a terv: legközelebb jöttök velem Szentesre.

Mikor először megindult a két makkban az élet, már akkor tudtam, hogy ők nyújtják számomra és Szeretteim számára majd a védelmet. A pilisi erdők varázslatos energiáival táplálva óvnak-védenek mindenkit, s szerencsések azok, akik az életüket a közelükben élhetik. Mikor legközelebb hazaindultam Családot látogatni, jött velem a két kis drága nagy világot látni. Utaztunk vagy 200 kilométert, ejj, de nagyon jó volt megérkezni, Apunak nem is szóltam előre, gondoltam majd jó kis meglepetés éri. 

Örült is neki, láttam, ahogy felragyog az arca, mikor meséltem neki, hogy hosszú kalandozás után megérkezett a pilisi erdők két fiatala sarja. Azt is éreztem, hogy a két kis magonc nem egy helyre fog kerülni: egyik Édesapám szülői házánál, a másik pedig gyermekkorom helyszínén fog végleg földbe kerülni. A pár napos otthonlét során nem volt időnk együtt elültetni őket, úgyhogy rábíztam Apura ezt a nemes cselekedetet.

Ma délelőtt írta, hogy “Földben a magoncok. Egyik itt, a másik ott!” Lelkem azonnal repesni kezdett, s szemeim könnyel, Szívem hálával csordultig megtelt. Pityeregve hívtam fel Édesapámat, hogy elmondjam neki, mennyire szeretem, s hogy “Köszönöm, hogy vagy Nekem! Köszönöm, hogy bár messze élünk egymástól, de hagyod, hogy a magam módján vigyázzak Rád a távolból…”

Akkor, abban a pillanatban értettem meg az egyik legnagyobb tanítást: “Nőként igazán szeretni csak akkor vagy képes életedben a Férfit, ha tiszta szívedből elfogadod és szereted azt az Egyet, akinek az Életedet köszönheted!”

Igaz ez a tanítás a másik nemet nézve is: “Férfiként igazán szeretni csak akkor vagy képes életedben a Nőt, ha tiszta szívedből elfogadod és szereted azt az Egyet, akinek az Életedet köszönheted!”

Legyen hát a zárszava ennek a kis történetnek az, hogy “Tiszta szívedből szeresd azt a Férfit és azt a Nőt, akiktől az Életedet kaptad…”

Javasolt bejegyzések