Egyéb kategória

CHACRYS Kristályterápia Velencén

Kedves Lélektársam! Drága Barátaim!

Néhány héttel ezelőtt volt szerencsém kipróbálni a CHACRYS Kristályágyat, amely már az első alkalommal elképesztően pozitív élményt adott. 

Jótékony hatása azonnal érezhető, hiszen a hét darab, egyedileg csiszolt Vogel hegyikristályt tartalmazó ágy megnyitja a testben azokat az energia-utakat, amelyeken keresztül erőteljesen feltöltődik a szervezetünk életenergiával

A kristályterápia segítségével az anyagi- és a spirituális sík könnyedén kapcsolatba kerül, így segítve elő lelki blokkjaink oldását, valamint könnyíti a mély meditáció állapotának elérését, illetve nagymértékben elősegíti a relaxációt is.

Az általam végzett CHACRYS Kristályterápia egy olyan újfajta kezelési módszer, amely ötvözi a CHACRYS Kristályágy jótékony hatását a rajtam keresztül megnyilvánuló gyógyító folyamatokkal. 

A Kristályterápia a következőképp zajlik: a vendégem kényelembe helyezi magát a masszázságyon, én pedig elindítom az igény szerint választott (30 vagy 45 perces) programot. A kezelés első pár percében a CHACRYS elkezdi szépen, finoman RENDbe rakni, harmonizálni vendégem csakrarendszerét. 

És hogy Én mit teszek hozzá a gyógyulási folyamatokhoz? Nos, az általam megfogalmazott tiszta szándék a következő: amelyik Lélek úgy dönt, hogy részt szeretne venni a Kristályterápián, általam kapja meg azokat a beavatásokat, energiákat, fénykódokat, életére vonatkozó megoldásokat, amelyek számára, jelen fejlettségi szintjéhez mérten szükségszerűek és időszerűek ahhoz, hogy Élete Aktív Teremtőjévé válhasson.

Ez a szándék volt az, amely által egy bárki számára hozzáférhető “eszközből” lényegében valami elképesztő “Csoda” született, hiszen a CHACRYS kinyitja a Lélek számára eddig zárt ajtókat, szabad utat engedve annak, hogy Rajtam keresztül azok az energiák és fénykódok bekötődhessenek, amelyek által a Lélek végre beteljesítheti mindazt a jót, amit leszületése előtt betervezett ÖnMAGa számára.

Az alkalmanként 30-45 perces kezelés fekve történik, egy rövid állapotfelmérő beszélgetést követően, a vendég igényeihez igazodóan kiválasztott program szerint.

A kezelés ára, amennyiben egyszeri alkalommal szeretnéd igénybe venni:

  • 30 perces kezelés: 4.000 Ft
  • 45 perces kezelés: 6.000 Ft

Amennyiben ennél többre vágysz, úgy lehetőséged van 3 alkalmas bérletet váltani

  • 3 x 30 perces kezelés: 10.000 Ft
  • 3 x 45 perces kezelés: 15.000 Ft

A kristályterápia igénybevételéhez előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés szükséges, amely a +36 70 410 5955-ös telefonszámon, valamint az info@leleklampas.hu e-mail címen keresztül lehetséges. 

A CHACRYS Kristályágy egyelőre 2022. július 21-től 2022. augusztus 10-ig lesz elérhető és kipróbálható Velencén, méghozzá igen kedvező bevezető áron*. 

(*Bevezető ár: jelen pillanatban a terápia ára csak a kristályágy használatának a díját tartalmazza, a saját díjammal nem kalkuláltam. Amennyiben a kezelés végén mégis úgy érzed, hogy az én tevékenységemet is szeretnéd honorálni, úgy lehetőséged van adományos formában hozzájárulni – DE! nem kötelező!)

(Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a kristályágy terápia nem helyettesíti a szakorvosi kezelést és korszerű terápiás eljárásokat, valamint gyógyszeres kezeléseket. Betegség, vagy bármilyen fizikai tünet esetén forduljon orvoshoz és tartsa be az előírt gyógyszeres és terápiás kezeléseket! A fenti módszer az orvos által előírt kezelések mellett, azok kiegészítéseként alkalmazható!)

Szeretettel várom jelentkezésedet!

Csodás napokat kívánok Nektek szeretettel,

Molnár Lindi

✉️ info@leleklampas.hu

☎️ +36 70 410 5955